A harmadik F1-es szezonjára készülő Force India sem váratta tovább rajongóit, a kiscsapat ígéretéhez hűen kedden leleplezte 2010-es versenyautóját. A VJM03-as modell szerdától már a pályán bizonyíthat Jerezben, Vitantonio Liuzzival a volánnál.
Születésnapos világbajnok sorozatunk utolsó fejezetében Emerson Fittipaldit mutatjuk be, aki kétszer volt a legjobb az F1-ben, majd Amerikában is jelentős sikereket ért el.
Bár az elmúlt mintegy öt év alatt unalomig megszokhattuk a formáját, a hamarosan nyugdíjba vonuló Honda Civic még mindig úgy fest a többi autó között, mint egy sikeresen földet ért űrsikló.
A Campos és a US F1 részéről elhangzó optimista nyilatkozatok ellenére Bernie Ecclestone úgy véli, hogy az említett két csapat nem lesz ott a bahreini szezonnyitón, igaz, ezt büntetlenül megtehetik.
A Mercedes GP hivatalosan is bejelentette, hogy leszerződtette Nick Heidfeldet, aki a 2010-es szezonban a csapat teszt- és tartalékpilótája lesz. A német márka gyári csapata így három német pilótával áll fel.
A múlt héten Silverstone-ban először gördült pályára a VR-01, a Forma-1-ben idén debütáló Virgin Racing első F1-es autója. A bejáratás nagyobb problémáktól mentesen zajlott le, ezért a csapat bizakodva tekint a folytatás elé.
Irány a foci-Eb!
Lejátszottuk előre: Dzsudzsákék a Dánia elleni pótselejtezővel elérik céljukat, és kijutnak az Eb-re.
Hulot úr hatására - Salmson VAL 3 GP
Milyen versenyautót próbálnának ki? Régebbit, Formula-1-est, rali- vagy krosszgépet? Egy múlt század eleji túrakocsi is kihagyhatatlan élményt jelent.
Egy szigettel több
A globális felmelegedés mellett a turizmus fenyegeti legjobban az egyedülálló élővilágáról híres Galápagost.