Az oszakai sushi éttermet üzemeltető szülők gyermekeként, 1986. szeptember 13-án napvilágot látó japán versenyző családja a legkisebb mértékben sem kötődött az autósportokhoz, ám a kis Kamuit hamar megcsapta a benzingőz mámorító illata, és addig rágta édesapja fülét, amíg az el nem intézte neki, hogy elindulhasson élete első gokartversenyén.
Az ominózus első versenyre 9 éves korában nevezték be Kobajasit, aki a kezdetektől fogva édesapja és a Yamaha támogatásával versenyezhetett, és hamar meg is csillogtatta kivételes tehetségét. Első gokartos éveiben rögtön pazar győzelmi szériákat produkált, amelynek köszönhetően bekerült a Toyota tehetséggondozó programjába, és megnyílt számára az út - a motorsportok igazi csúcsának otthont adó - Európa felé.
17 évesen tette át székhelyét Európába, amikor is 2004-ban Olaszországba költözött, hogy a Forma Renault-sorozatban induljon. És ha már meghozta ezt a sok lemondással járó döntést, nem sokáig tétlenkedett lakhelyén: 2005-ben sikerült neki az a bravúr, amit korábban rajta kívül csak Felipe Massának sikerült véghezvinnie: egyazon évben az európai- és az olasz Forma Renault-sorozatot is megnyerte.
2006-ban már a Forma-3 versenyein indulhatott, és rögtön első évében pole pozícióig jutott a legendásan nehéz makaói versenypályán. 2007-ben első győzelmét is megszerezte a sorozatban, összesítésben pedig a 4. helyen végzett, ami elég volt ahhoz, hogy az útját addig is egyengető Toyota a 2008-as évre leszerződtesse, mint F1-es csapatának tartalékpilótáját.
Új tartalékpilótai állása mellett Kobajasi természetesen a versenyzést is folytatta - a GP2 európai, valamint ázsiai sorozatában indult, előbbi szériában futamgyőzelemig, utóbbiban bajnoki címig jutott. 2009-ben már a fő GP2-es sorozat állandó résztvevőjének számított, ám teljesítménye elmaradt a várakozásoktól.
A szerencse azonban ennek ellenére rámosolygott, és - Timo Glock bukása és átmeneti kiesése következtében - a 2009-es Brazil Nagydíjon éles versenyen is bemutatkozhatott a Forma-1-ben, a Toyota színeiben. Élete legelső F1-es versenyén egyből bátor manőverekkel hívta fel magára a figyelmet, és az épphogy csak nem pontot érő 9. helyen ért célba, hogy aztán az abu-dzabi évadzárón egy parádés 6. hellyel első pontjait is megszerezze a sportágban.
Bátor, látványos, ám mégis megbízható és eredményes vezetési stílusát látva a Sauber istálló leigazolta a 2010-es évre, mint főállású F1-es versenyzőt.
Első Forma-1-es futam:
2009. 10. 18. - Brazil Nagydíj, Toyota
Első pontszerzés:
2009. 11. 01. - Abu-Dzabi Nagydíj (6. hely - 3 pont)
Futamon elért legjobb helyezés: 6. hely
Legjobb rajtpozíció: 11.
|