Lucas di Grassi pályafutásának kezdete igazi regénybeillő sztori. Apja, Vito di Grassi elismert gokart-versenyző volt Sao Paulo környékén, és egy nap tizenhárom éves fiát is magával vitte a közeli gokart-pályára. A kis Lucas pedig ha már ott volt, nyomban le is győzte a papát, aki innentől büszke apaként kezdte egyengetni fia pályafutását.
Lucas rögtön 1997-ben (azaz legelső gokartos évében) megnyerte a szülővárosa, Sao Paulo környékén rendezett junior gokart-bajnokságot, ráadásul az összes futamgyőzelmet bezsebelve. És ettől fogva persze nem volt megállás, hiszen a kezdeti sikerek után egy percig sem lehetett többé kérdéses a brazil kölyök számára, hogy mihez akar kezdeni az életben. Hát persze, hogy Forma-1-es versenyző akart volna lenni!
Ennek megfelelő elszántsággal veselkedett neki 1998-ban a dél-amerikai junior gokart-bajnokság, majd 2000-ben a pánamerikai felnőtt gokart-bajnokság küzdelmeinek, ahol egyaránt bajnoki címet ünnepelhetett az aktuális idény végén. Emellett, még szintén 2000-ben, a gokart világbajnokságon az előkelő ötödik helyen végzett.
A formaautós szériákban 2002-ben debütált, és egyből az összetettbeli második helyen zárta a brazil Forma Renault-sorozatot. 2003-ban már a dél-amerikai F3 versenyein indult, amely sorozatban ugyancsak az összesített második helyen végzett, dacára annak, hogy a szezon utolsó hat futamát egy nagy bukás miatt ki kellett hagynia.
2004-ben jelentős fordulat állt be pályafutásában, ugyanis bekerült a Renault tehetséggondozó programjába, így innentől fogva a francia márka egyengette pályafutását. Ebben az évben egyébként az angol- és a nemzetközi F3 sorozatban indult a brazil, és a legendásan nehéz makaói versenyen egy harmadik hellyel bizonyította rátermettségét. 2005-ben di Grassi a harmadik helyen zárta az európai F3-as sorozatot, ami egyben azt is jelentette, hogy csupán Lewis Hamilton és Adrian Sutil tudta őt megelőzni a bajnokságban. A Renault F1-es teszttel jutalmazta fiatal pilótája eredményeit, aki így életében először élhette át, milyen egy F1-es autó vezetni.
2006-ban, első GP2-es szezonjában elkerülték a sikerek, ám második éve már sokkal jobban, sőt, hajszál híján tökéletesen sikerült a GP2-ben. A 2007-es idényt ugyanis a második helyen zárta a Forma-1 előszobájának tartott sorozatban, épp későbbi F1-es csapattársa, Timo Glock mögött. A tehetséges brazil 2008-ban sem akármilyen körülmények között maradt le a GP2-es bajnoki címről. Úgy végzett az év végi tabella harmadik helyén, hogy az idény első hat futamát kihagyta, mivel csak ezt követően csatlakozott új csapatához, a Camposhoz.
A 2008-as év más szempontból is örökre felejthetetlen marad di Grassi számára. Az idény végén ugyanis - Bruno Sennával együtt - tesztlehetőséget kapott a Honda F1-es csapatától, és csupán fél másodperccel maradt el a későbbi világbajnok, akkor még a Hondánál versenyző Jenson Button leggyorsabb idejétől. A Renault-nak sem kellett több, rögvest igyekezett még jobban magához láncolni a fiatal tehetséget, akit így szerződtetett, mint F1-es csapatának tesztpilótáját.
2009-ben di Grassi ismét a harmadik helyen végzett a GP2-ben, miközben továbbra is a Renault F1-es csapatának tesztpilótája maradt. 2010-ben pedig eljött számára a nagy lehetőség, és a Virgin Racing színeiben bemutatkozhatott a Forma-1-ben.
Első Forma-1-es futam:
2010. 03. 14. - Bahreini Nagydíj, Virgin
|