Villeneuve: Prost csalással lett bajnok
[origo]|2012. 01. 30., 16:08|Utolsó módosítás:2012. 01. 30., 16:33|No nem a Forma-1-ben, hanem a jégraliban, az Andros Trophyban, ahol a francia immár harmadik bajnoki címét szerezte. Villeneuve szerint csalással.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Jacques Villeneuve azzal vádolja a rangos Andros Trophy szervezőit, hogy Alain Prostnak kedveztek a Super Besse-i döntőn, a francia így szerezhette meg harmadik bajnoki címét a jégrali-sorozatban. Szerinte kivételeztek a "professzorral", amikor egy ütközés után engedélyezték számára sérült autójának a kijavítását.
"Rá kellett jönnünk, hogy nem az Andros Trophyn, hanem az Alain Prost Trophyn indultunk" - panaszkodott Villeneuve. "A saját részvételemet is kénytelen leszek átértékelni emiatt. Ezt nem lehet sportnak nevezni."
Az 1990-es évek elején indított Andros Trophy hivatalosan francia nemzeti bajnokság, noha 2003-tól már volt fordulója Kanadában is, és az elmúlt két évtizedben világszerte ismertté vált. Történetének legsikeresebb versenyzője máig a WTCC háromszoros bajnoka, Yvan Muller, aki 1996 és 2006 között mindössze egyszer talált benne legyőzőre, azaz tízszer diadalmaskodott az összetettjében.
Az Andros Trophy 2011/2012-es idénye hét helyszínen tizenhárom fordulóból állt. A Dacia Lodgy-val versenyző Prost a döntő előtt még csak a második helyet foglalta el, de győzelmével sikerült bebiztosítania harmadik bajnoki címét, ugyanis már 2007-ben és 2008-ban is ő nyert. Villeneuve, aki most vett részt először a sorozatban, a 44 induló közül a 12. helyen fejezte be a szezont.
Rajtuk kívül több korábbi F1-es versenyző is szerepelt a mezőnyben, köztük Olivier Panis, Franck Lagorce és Paul Belmondo. Ugyancsak Prost ellenfelei között volt fia, Nicolas is, aki az összetett 10. helyén zárt.
Prost egy másik ütközése még az Andros Trophy egy 2008/2009-es versenyén
És egy videó az egyik idei futamról
[origo] címlapon»
Becsületbeli ügy rogyasztotta meg a Jobbik bástyáját
Ezerötszáz évvel ezelőtt párbajjal intézték volna el azt az ügyet, amely miatt az elmúlt hetekben szétrobbant a Jobbik Borsod megyében - mondta az [origo]-nak a pártból ...
- Feldúlják Spanyolországot a több százezer elrabolt csecsemőért
- Vége a hangoskodásnak
- Mire elég Schmittnek a 150 millió?
- Értéknövekedési adót vethetnek ki jövőre
Becsületbeli ügy rogyasztotta meg a Jobbik bástyáját
Ezerötszáz évvel ezelőtt párbajjal intézték volna el azt az ügyet, amely miatt az elmúlt hetekben szétrobbant a Jobbik Borsod megyében - mondta az [origo]-nak a pártból ...
Törvénnyel oldaná meg a Klubrádió ügyét a Fidesz
Hiába nyer a bíróságon, nem kaphatja meg ingyenesen a korábban elnyert frekvenciát a Klubrádió, ha a parlament elfogadja azt a módosító indítványt, amelyet hétfőn ...
Ha két fröccs 600, akkor egy fröccs mennyi?
Nem tudják beosztani a kosztpénzt, belebonyolódnak a hivatalos levelekbe, de ha a szomszéd írásban kéri meg őket, hogy etessék a macskát, akkor sem értik, mit kell ...
Készül a nagy halálvitára a Fidesz
Agyon lehet-e lőni egy jámbor uborkatolvajt? Lehessen-e büntetni 12 éves gyerekeket? Milyen megtorlás járjon a családtagjaikat terrorizálóknak és az autók ...
Kaszát, kapát, csákányt ad a piti tolvajok kezébe a kormány
Piti tolvajok, gyorshajtók, randalírozó fiatalok egész sorát küldené dolgozni a kormány, amely rákapott a büntetésből kiszabott munkára, és egyre több esetben tenné ezt ...
Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen
Tiszta és virágos parkokat, ráncba szedett önkormányzatot és nyomasztó adóssághalmazt hagy Hódmezővásárhelyre Lázár János, aki a polgármesterséget államtitkárságra ...
"Ez nem egy ifjúsági szálló" - kiakadtak a gyilkosos vádakon a pesti idősotthon lakói
Szemenszedett hazugságnak tartják a sorozatgyilkosságról szóló vádakat annak a pesti idősotthonnak a lakói, akiknek az otthonában a Hír Tv szerint éveken át segítették a ...
Rogán jobban csomagol
Ugyanolyan kemény, mint Lázár, de kevésbé elsöprő erejű, sokkal tudatosabban építi a karrierjét, és kicsit jobban becsomagolja a mondandóját - így jellemezték az [origo] ...
A kőkemény jófiúkat tolta előre Orbán
Két leghűségesebb emberét és egyik kedvencét emelte fel a kormányt átalakító Orbán Viktor. Az elmúlt két év talán legkeményebb konfliktusait nyíltan vállaló Lázár János ...
Tucatjával tukmálják az iskolákat az egyházakra
Sorra keresi fel az egyházakat több település is, hogy vállalják át iskoláik fenntartását a következő tanévtől. A polgármesterek nem vallásos meggyőződésből érdeklődnek, ...
Új kiegyezést kínált a magyaroknak Áder János
Áder János szerint a magyaroknak ki kell egyezniük végre önmagukkal, mert csak ez az út vezet a nyugatias polgárosodás felé. Az új köztársasági elnök beiktatási ...
Réthelyi: Nem az volt a dolgom, hogy megsértődjek
Tudatosan maradt mindvégig a háttérben és hagyta meg a lehető legnagyobb fokú önállóságot csúcstárcája államtitkárainak a leköszönő nemzeti erőforrás miniszter, különben ...
Beszélje meg a főnökével, mikor szeretne gyereket!
Teljes fizetésért napi négy órában dolgozó anyákat, főnökükkel babatervezésről társalgó nőket, egyetemi bölcsődéket, kedvezményes lakást és kocsit, a családi pótlékukat ...
- Feldúlják Spanyolországot a több százezer elrabolt csecsemőért
- Vége a hangoskodásnak
- Mire elég Schmittnek a 150 millió?
- Értéknövekedési adót vethetnek ki jövőre
- Kísértet járja be Európát
- 150 milliót tettek félre Schmitt villájára
- Fitch: Magyarországon a legrosszabbak a kilátások
- Elfogadták a Nemzeti alaptantervet
- Csütörtökön sokfelé viharos szél várható
- Ledolgozta a hátrányát a forint
- Vörös festékkel öntötték le a Horthy-szobrot Kerekiben
- Katasztrofális hatása lehet Görögország kilépésének
- Feljelenti a Jobbik a Horthy-szobrot leöntő ügyvédet
- Rossz helyre került Hegedűs Zsuzsa kilenc malaca
- Már idén jöhet az új KRESZ
- Az Oktatási Hivatal nem javítja a magyarérettségit
- Elloptak egy babakocsit Óbudán
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
Olvasnivaló
Mustangokat vadító
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző és sikeres konstruktőr.
Pálinger térden csúszott, Tomori kiborult
Kézibajnok lett a Győr, Böhnt hátba dobták, Vérten sírva fakadt.
Több ezren bújócskáznak
A Földön száz olyan törzs él, amelynek tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén rejtőznek ma is.További adatok » Időjárás »
-
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Váltson online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció!