[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] F1 hírek

Hamilton nem érti, miért küszködött

[origo]|2012. 03. 18., 13:16|

Button előnyét lenullázta a biztonsági autó, amely nehézzé tette a gumik melegen tartását is, ő ennek ellenére nyert.

JÁTSSZ ONLINE!

Pályafutása során harmadszor nyert Jenson Button Melbourne-ben, ezzel ő lett a pálya történetének második legsikeresebb versenyzője a négy itteni győzelmet arató Michael Schumacher mögött. A McLaren pilótája a rajtnál kaparintotta meg az 1. helyet csapattársától, és a célig magabiztosan őrizte azt.

Pedig elmondása szerint voltak kellemetlen percei a futam során. "A rajt után tényleg bele akartam húzni, hogy ne támadhassanak meg a DRS-sel, ami nem volt egyszerű, mert Lewis a sarkamban volt" - nyilatkozta. "A legnagyobb problémám a beküldött Safety Car volt, mert a kellemes, tíz másodperces előnyömet lenullázta. Mivel ekkor már elmúlt este 6 óra, lenyugvóban volt a nap, és nehéz volt melegen tartani a gumikat, miközben lassan köröztünk a Safety Car mögött. Emiatt aggódtam, de végül minden rendben zajlott."

A győzelemre előzetesen Lewis Hamiltonnak volt nagyobb esélye, de ezt hamar elpackázta gyenge - megfogalmazása szerint "sokkoló" - startjával. Ekkor még csak Buttonnal szemben vesztett pozíciót, azonban később, a táv kétharmadánál a biztonsági autó segítségével Sebastian Vettel is megelőzte őt, így 3. lett. A kérdésre, hogy mi történt, azt felelte: "Tényleg nem tudom. Egyszerűen csak küszködtem a pályán."

"Noha kicsit elkeserítő, hogy nem sikerült győzelemre váltanom a pole pozíciót, nem vagyok letörve, hiszen még rengeteg verseny áll előttünk, sok alkalmam lesz a pontszerzésre. Kicsit küszködtem, nem az én napom volt" - tette hozzá. "Nem tudom pontosan, mi történt a rajtnál, de lemaradtam, majd az első etapom végén szenvedtem a gumikopástól." A brit később megpróbálta támadni Vettelt, ám belátta, hogy ez nagyon nehéznek ígérkezik, ezért inkább lassított. 

Forrás: McLaren

A McLarennél kiemelték, hogy az erős szezonkezdet jelentős segítség a bajnoki címért vívott küzdelemben. " Rengeteg pozitívuma van a hétvégének: kiváló autóval rendelkezünk, harcban állhatunk vele a bajnoki címért" - közölte Button, aki emlékeztetett rá, hogy az előző két évvel ellentétben idén végre kapásból villantottak.

A wokingiak csapatfőnöke hozzátette, nem bízzák el magukat. "Úgy vélem, nagyon jó jel, ha csalódottak vagyunk egy első és egy harmadik hely miatt!" - mondta Martin Whitmarsh. "Sohasem becsüljük le ellenfeleinket, és nyilvánvalóan hosszú út áll előttünk a szezonban. Mindenesetre jól kezdtünk."

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Fotó: Mudra László [origo] Igazi rosszaság Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Forrás: AFP Totális felfordulás a Real Madridnál Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.
Forrás: Wikipedia Ha nincs király, jó a királynő is 300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.

Hirdetés