A Mercedesnek bejött a több dudás egy csárdában
[origo]|2012. 03. 21., 16:46|Utolsó módosítás:2012. 03. 21., 16:48|Ross Brawn azt állítja, nem okoz problémákat, hogy több neves technikai igazgatót szerződtettek a csapathoz. Szerinte ez 2014-ben fog csak igazán megtérülni.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Az ellenfelek gyanakodva figyelték, ahogy a Mercedes egymás után igazolja le a neves mérnököket: először Bob Bellt, majd Geoff Willist és Aldo Costát, akik egykor valamennyien egy másik csapat - a Renault, a Red Bull, a Ferrari - technikai igazgatói voltak.
Ez egyrészt azért tűnt aggályosnak, mert felvetette a kérdést, hogy a Mercedes büdzséjéből futja-e a fizetésükre a költségkorlátozási egyezmény által megszabott keretek között, másrészt azért, mert félő volt, hogy a sok nagyágyú nem tud együtt dolgozni. A csapatfőnök Ross Brawn már régen kijelentette, hogy nem költekeznek túl, és most elárulta azt is, hogy a rendhagyó technikai struktúra egyelőre bevált.
"Mindenki ragyogóan kijön egymással" - mondta. "Bob Bell helyzete nagyon egyszerű. Előtte nem volt technikai igazgatónk. Én próbáltam betölteni azt a szerepet is, de nem elég hatékonyan. A főtervezőnk, John Owen rendkívül tehetséges, csakhogy támogatásra volt szüksége."
"Mivel Aldo a mérnöki feladatokért, Geoff pedig az aerodinamikáért felel, mindenkinek megvan a maga természetes szerepköre. Most alighanem jobban tudnak a saját területükre koncentrálni, mint amikor technikai igazgatók voltak."

"Az egójukból eredően eddig semmilyen problémát nem tapasztaltunk, és szerintem nem is fogunk, mert Aldo, Geoff és Bob mindannyian két lábbal állnak a földön. Realisták, ezért értik, hogy mit akarunk elérni és hogyan, sőt ki is szeretnék venni belőle a részüket."
Az ausztráliai idénynyitó hétvégéjén úgy tűnt, a Mercedes a tavalyihoz képest előrelépett, a W03 azonban túl hamar elkoptatja a gumikat. Bár a csapat innovatív F-csatornája már most is nagy feltűnést keltett, Brawn úgy véli, a technikai nagyágyúk jelenléte 2014-ben, az átfogó szabályváltozások - többek között az új turbómotorok - bevezetése után fog igazán érvényesülni.
"A következő néhány évben kulcsfontosságú projektjeink fognak indulni, mint amilyen a szabálymódosítások miatt a mostanitól jelentősen különböző 2014-es autónké, valamint a teljesen új motoré. Ezekre számottevő erőforrásokat kell fordítanunk" - mondta.
"A személyzeti struktúránk mélységének köszönhetően egyes mérnökeinket megadott projektekre tudjuk ráállítani, ami biztosít számukra némi önállóságot, vagy ha úgy tetszik, szabadságot a munkájukban."
Címlapsztori»
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Fújdogál Orbán keleti szele
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Jobbikos képviselő halálos gázolása
- Cserbenhagyta halott áldozatát a kamionos
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Ahol a gyalogos nem ember
- Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
- S. Ábel nem tett le a gyilkosságról
- Orbán nem nácizta le Merkelt
- Az internet tele van pedofilokkal - parlament percről percre
- Húsz gyerek is meghalt a tornádóban
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
- Napi 180 ezerbe kerül az ócsai házak őrzése
- A MinDig TV után is érdeklődik az állam
Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Olvasnivaló
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.