[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] F1 hírek

McLaren: Muszáj kiismerni a gumikat

[origo]|2012. 04. 23., 16:08|

Martin Whitmarsh szerint a McLaren versenyzői az abroncsok miatt voltak esélytelenek Bahreinben, ezért jelenleg az a legfontosabb, hogy megértsék az új Pirellik viselkedését.

JÁTSSZ ONLINE!

Az istállók a szezon előtt arra számítottak, hogy a 2011-es évhez hasonlóan ismét komoly kihívás elé állítja őket a Pirelli, hiszen a tavalyi idény végére már szinte teljesen kiismerték az abroncsok viselkedését. Az első négy verseny után valóban úgy tűnik, hogy a gumik kulcsfontosságú szerepet játszanak az eredmények alakulásában, az erőviszonyok futamról futamra változnak. A Bahreini Nagydíjon a McLaren nem találta el, hogyan érdemes bánni az abroncsokkal, és idén először egyik versenyzőjük sem állhatott dobogóra: Lewis Hamilton a nyolcadik helyen ért célba, Jenson Button pedig a hatodik pozícióból esett ki a futam végén. 

Bár a két pilótát egyéb problémák is hátráltatták a futamon, Martin Whitmarsh szerint elsősorban a gumik miatt nem voltak képesek a Red Bull és a Lotus által diktált tempóra. "Az autóban még mindig megvan a teljesítmény, ez az időmérőn is látszott" - nyilatkozta a csapatfőnök az Autosportnak. "A gumikkal való bánásmódunk okozza a problémákat. Ezen a pályán az autónk legyilkolta a hátsó gumikat, ez pedig nagyon megnehezítette a versenyzőink dolgát."

Forrás: AFP

Whitmarsh elismerte, némileg aggasztja a Bahreinben mutatott gyengébb forma, ezért most azon dolgoznak, hogy többször ne ütközzenek hasonló nehézségekbe. "A versenyzőinknek esélyük sem volt. Azt hiszem, a nyomással és a hőmérséklettel kapcsolatos tényezők miatt küszködtünk - ezek határozzák meg, hogyan viselkednek a gumik. Ez kicsit aggasztó, de nyugodtnak kell maradnunk, és ki kell elemeznünk az adatokat, hogy kijavíthassuk a hibát" - magyarázta.

A téli teszteken is remek formát mutató McLaren győzelemmel kezdte az idényt, Ausztráliában és Malajziában ráadásul az első rajtsort is elfoglalhatták. Bár a Bahreini Nagydíj után elvesztették vezető helyüket a konstruktőrök bajnokságában, Whitmarsh biztos benne, hogy a gumiproblémák megoldása után ismét képesek lesznek a győzelemre. "Arra kell összpontosítanunk, hogy mit rontottunk el, hiszen nyilvánvaló, hogy valamit rosszul csináltunk. Ha megnézzük, milyen tempóra voltunk képesek a pénteken futott hosszú etapokon, láthatjuk, hogy a futamon egy másodperccel lassabbak voltunk" - nyilatkozta. "Ekkora különbséget 30-40 pontnyi leszoríterő elvesztése okozhat, márpedig ilyesmiről szó sem volt. Tehát csakis a gumik állhattak a háttérben."

"A gumik óriási kihívás elé állítanak minket - ha eltaláljuk a megfelelő bánásmódot, akkor remek teljesítményt nyújthatunk, ellenkező esetben viszont nagyon megnehezítjük a saját dolgunkat. Bahreinben mi mindkét versenyzőnk dolgát nagyon megnehezítettük" - tette hozzá.

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
    Fotó: [origo] Az ősz haja kilógott a heverő alól A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Fotó: Mudra László [origo] Igazi rosszaság Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Forrás: Wikipedia Ha nincs király, jó a királynő is 300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.

Hirdetés