[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] F1 hírek

A Lotus közel van az áttöréshez

[origo]|2012. 06. 12., 20:21|Utolsó módosítás:2012. 06. 12., 20:23|

A csapatfőnök szerint a finn versenyzőnek az időmérőkkel van baja, ezért mindent meg kell tenniük, hogy támogassák őt. Eric Boullier azt mondja, a csapat már tudja, hogyan erősödhet szombatonként.

JÁTSSZ ONLINE!

Bár győzelmet még nem aratott a 2012-es szezonban a Lotus, a csapat kiegyensúlyozottan szerepel, és a Kanadai Nagydíj után át is vették a harmadik helyet a Ferraritól a konstruktőrök bajnokságában. Autójuk, az E20 elsősorban meleg körülmények között emelkedik ki a mezőnyből, mert úgy tervezték meg, hogy kíméletesen bánjon a gumikkal.

Ennek viszont az ára az, hogy az időmérőkön, amikor egyetlen mért körre kell optimalizálni a teljesítményt, a versenyzőknek nem mindig sikerül tökéletesen felmelegíteni a Pirelliket, ezért Kimi Räikkönen és Romain Grosjean gyakran nem tud elég jó rajtpozíciót kiharcolni. A Lotus csapatfőnöke úgy véli, ezen a téren muszáj erősíteniük, ugyanakkor szerinte már közel járnak az áttöréshez.

"Tudjuk, hogy a gumik működési tartománya szűk, és egy olyan autóval, amely finoman bánik velük, segítségre van szükség, hogy felmelegítsük és munkára fogjuk őket" - mondta Eric Boullier az Autosportnak. "Egyértelműen akad pár ötletünk, hogy mit tegyünk. Van megoldás. Nem állítom, hogy a pole pozícióért fogunk harcolni, de határozottan javulni fogunk az időmérőkön."

A nehézségek főleg a finomabb stílusú Räikkönent sújtják, akinek hét nagydíjon csupán kétszer sikerült legyőznie rutintalanabb csapattársát időmérőn. (Malajziában azonban Grosjean mögül kellett rajtolnia egy váltócseréért kiszabott büntetés miatt.) Boullier hangsúlyozta, támogatják a 2007-es bajnokot.

Forrás: Lotus

"Segítenünk kell Kimit, hogy jobban teljesítsen az időmérőkön. A futamokkal nincs gondja" - jelentette ki. "Neki más vezetési stílusa van (Grosjeanhoz képest)."

Eddig Räikkönen és Grosjean egyaránt kétszer állhatott dobogóra, és a finn előnye csak két pont fiatal csapattársával szemben. A csapatfőnök elmondta, hogy Grosjean "folyton meglepetést okoz neki", ezért nagyra tartja őt. "Keményen dolgozik, odafigyel arra, amit mondanak neki, rengeteget dolgozik együtt a mérnökökkel. Tanul az adatokból, megfogadja a tanácsokat" - mondta. "Úgy gondolom, nagyon bíztató, hogy megvan a gyorsasága, és Kanadában megmutatta, hogy képes teljesíteni egy teljes futamon át."

"45 kört tett meg ugyanazokkal a gumikkal, nem tette tönkre őket, miközben nagyon egyenletesen ment."

Boullier hozzátette, szerinte a Lotusnak kedvezhetnek a soron következő pályák, mivel Valenciában várhatóan meleg idő lesz, a silverstone-i és hockenheimi pályák vonalvezetése pedig feküdhet az autójuknak.

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
    Fotó: [origo] Az ősz haja kilógott a heverő alól A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Fotó: Mudra László [origo] Igazi rosszaság Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Forrás: Wikipedia Ha nincs király, jó a királynő is 300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.

Hirdetés