Ecclestone nem viccel a londoni futammal
[origo]|2012. 07. 12., 13:14|Bár sokan valószínűtlennek tartják, hogy Londonban utcai versenyt lehet rendezni, Bernie Ecclestone mindenképpen szeretné megvalósítani az ötletet.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Bernie Ecclestone néhány héttel ezelőtt jelentette ki, hogy akár a verseny rendezési költségeit is magára vállalná, ha sikerülne tető alá hozni egy utcai futamot London belvárosában. Ecclestone már évek óta hangoztatja, hogy szeretné a brit főváros utcáira vinni az F1-et, a legtöbben azonban komolytalannak tartották az ötletet, hiszen szerintük logisztikailag megoldhatatlan problémát jelentene a túlzsúfolt London útjainak lezárása. Ecclestone az elmúlt hetekben mégis újult erővel állt ki a futam mellett.
"Nem viccelek, száz százalékosan kijelenthetem, hogy nem viccelek" - idézi őt a Guardian. "Úgy áll a dolog, hogy akár mi támogathatnánk és pénzelhetnénk a versenyt. Ha jóváhagyják, és minden rendben megy, szerintem képesek lennénk rá."
Ecclestone bevallotta, azután kezdett el komolyabban foglalkozni a verseny tervezésével, hogy a Santander a McLarennel közösen egy virtuális pályát tervezett (lásd a videót), mely London nevezetességeit is érintette.
"Két-három hónappal ezelőtt mutatták meg a terveket, és ezt mondták nekem: 'Jól néz ki, izgalmasnak tűnik. Nagyszerű reklám lehetne a Brit Nagydíjnak és a Santandernek.' Azt válaszoltam, hogy teljesen igazuk van. Mire észbe kaptam, már engem tartottak a verseny fő támogatójának. Őszintén szólva erről én nem tudtam, de végül elfogadtam a megtiszteltetést. Valóban azt mondtam, hogy ha versenyt rendezhetnénk Londonban, akkor 35 millió fontot is fizetnék érte" - magyarázta a Forma-1 nagyura.
Bár az valószínűtlennek tűnik, hogy a Santander által elképzelt útvonalon valaha is igazi versenyt rendeznek, brit források szerint már egyéb lehetőségek is szóba kerültek: a londoni futamra például az olimpiai park környékén is sor kerülhetne.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- A pánik a legnagyobb ellenség
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- A pánik a legnagyobb ellenség
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
- Hajnalban autós üldözés volt az M1-esen
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
- Törölték a kormányzati párkereső Facebook-oldalát
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Nem kerestek alibit a cigánygyilkosság fővádlottjának
- Lemondanak a trafikjaikról egy fideszes képviselő rokonai
- A titkosszolgálathoz fordul Őszöd állítólagos tanúja
- Fizet az állam a tanároknak
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Az MI6 ügynököt csinált volna a brit terroristából
- Orbán: A győztesnek nem igaza van, hanem feladata
Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Olvasnivaló
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.