Webbernek minden a kezére játszott - rajtelemzés
[origo]|2012. 07. 30., 14:59|Utolsó módosítás:2012. 07. 30., 15:04|Schumacher el sem tudott rajtolni, Massa beragadt, Webber pedig négy helyet javított az első körben a Hungaroringen. Érdekes módon a kettes kanyarban voltak a fontosabb előzések, Button ügyesen körbeautózta Vettelt, Alonso pedig lesipuskás módjára másolta le a britet, így kerülte meg Räikkönent.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Be kell valljam, titkon kicsit többet vártam a Magyar Nagydíj rajtjától, bár tudom, hogy a srácok idén nem feltétlenül törik össze magukat az első körökben. A verseny szempontjából sokkal többet számít a gumik megóvása érdekében előadott kötéltánc, mint az, hogy ki meri a legjobban feszegetni a határokat. Stratégiai szempontból a rajtnál már nem csak az a fontos, hogy ki hány helyet nyer, hanem az is, hogy meddig tud kint maradni az első etapban, hiszen ez alapvetően meghatározza a kiállások számát és ütemezését is.
Mégis reménykedtem, hiszen a Hungaroring ideális pálya egy izgalmas rajthoz. A rajtvonal kellően messze van az egyes kanyartól, bőven van hely és idő a KERS-t használni. Ráadásul a második kanyar féktávja is jó terep az előzéshez, tehát bőven lehet taktikázni, helyezkedni. Ehhez jön még, hogy a rajrácson általában nagyon eltérő a tapadás a két oldal között, valamint a szombati időmérőn sem mindenki oda került, ahová a versenytempója alapján várhattuk. A mezőny nagy rajtolói közül többen is bekerültek a darálóba, vagyis bőven volt okunk bizakodni. Erre mi történik? Michael Schumachert kitolják a bokszutcába, Felipe Massa a második rajtnál befullad, az élmezőny pedig kevés kivétellel kockázatmentesen eljön.
![Forrás: Farkas Péter [origo] Forrás: Farkas Péter [origo]](/i/1207/20120730-forma1-magyar-nagydij-rajt4.jpg)
Lewis Hamiltontól ezt is várhattuk, hiszen egész hétvégén nagyon magabiztos volt, most pedig a legjobb helyről, a tiszta oldalról nem lehetett bakizni. Ennek ellenére az egyes kanyar féktávját minimálisan elmérte, de ilyenkor általában mindenki úgy esik be ebbe a kanyarba, hogy a szükségesnél nagyobb lendületet visz bele, majd utána egy hirtelen lassítás után próbál egyenesen kigyorsítani. Ahhoz képest, hogy a koszosabb oldalról indult, Romain Grosjean is feltűnően jól jött el, bár őt Sebastian Vettel azért tudta támadni. Nem biztos, hogy Seb jó taktikát választott, amikor kívülről próbált elmenni a franciának, bár ez akár jól is elsülhetett volna. Azzal nem számolt, hogy Grosjean kemény lesz, ő pedig egy ilyen szoros bajnokságban nem teheti meg, hogy buta ütközések miatt pontokat veszítsen. Romain határozottan, de még nem sportszerűtlenül leterelte őt a műfűre, így már nem tudott időben kigyorsítani, az ütemvesztést pedig Jenson Button kíméletlenül kihasználta. A kettes kanyarban még mindig volt esélye Vettelnek visszaszerezni a harmadik helyet, de itt is látszott, hogy vigyáznak egymásra, így Jenson a hármas kanyarhoz érkezve már előnyösebb helyen volt, Seb kénytelen volt őt elengedni. Holott Button elindulása csak átlagos volt, Vettel és Grosjean kakaskodásából azonban behúzta a lepattanót.
A hidegfejű Kimi Räikkönen már a rajtnál sem vállalt túl sok kockázatot, bár hátulról nézte Button előrenyomulását, ő nem próbált meg semmit. Kicsit ez lett a veszte, ugyanis a kettes kanyarban helyet hagyott maga mellett, így az időközben észhez térő Fernando Alonso a McLaren árnyékában legyűrte őt. Pedig Fernando a célegyenes végén még Bruno Sennával küzdött, hiszen a poros ívről nem tudott úgy eljönni, mint a brazil. Bruno már az első pillanatokban átugrotta az előtte beragadó Felipe Massát, jó ütemben használta a KERS-et, de Fernando megelőzéséhez még egy kicsit nyomnia kellett volna. Bár így sem helyezkedett rosszul, kívülről kifejezetten jó helyre érkezett, a kigyorsítása már nem úgy sikerült, Alonso simán otthagyta. Massa beragadása azért is fájó, mert az év első felében éppen kiváló rajtjai miatt lehetett kiemelni, $ám Hockenheimben betlizett, és itt sem villogott. Legalább az autót nem törte össze, igaz, ezzel a rajttal később sem sokat tudott segíteni csapattársának, hiszen Mark Webber is simán elment mellette. Ez többek között annak is volt köszönhető, hogy Massához hasonlóan Pastor Maldonado és Nico Hülkenberg sem az év rajtját produkálta, de mentségükre legyen mondva, hogy ők legalább a pálya koszosabb feléről indultak felejthetően.
Címlapsztori»
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Ahol a gyalogos nem ember
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Hiába védte magát kamerákkal a régóta keresett bűnöző
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
- Szamarak téptek szét egy férfit Magyarszecsődön
- Fújdogál Orbán keleti szele
Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Olvasnivaló
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.