Lotus: A második félévben még gyorsabbak leszünk
[origo]|2012. 08. 07., 12:14|Utolsó módosítás:2012. 08. 07., 14:25|Már nem félnek senkitől, az autójuk minden pályán veszélyesen gyors. A beállításokban rejlő lehetőségeket száz százalékig kiaknázzák, legfeljebb az időmérőn kell erősödniük.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A Lotust egyesek annak ellenére a szezon legjobb autójának tartják, hogy futamgyőzelmet még nem arattak vele. A csapat nyolc dobogós helye révén, a McLarennel holtversenyben vezeti a listát, míg a Ferrarik hatszor, a Red Bullok csak ötször verekedték be magukat a legjobb három közé. A Lotus így 3. a konstruktőri összetettben, mindössze egy ponttal lemaradva a McLarentől, az egyéniben pedig Kimi Räikkönen hátránya a szintén könnyen behozható 8 pont a 2. helyezett Mark Webberhez képest.
És a Lotus vezető versenymérnöke, Alan Permane azt ígéri, a szezon második felében még erősebbek lesznek. "Az autónk kezdettől fogva nagyszerű, és már bebizonyítottuk, hogy legalább olyan hatékonyan tudjuk továbbfejleszteni, mint bárki más, ha nem még hatékonyabban" - mondta. "Időbe telt, amíg megismerkedtünk a versenyzőinkkel, és Romain (Grosjean) néhányszor ütközött az első körben. Ezek nélkül másképp állnánk. Nincs rá ok, amiért a második félidő ne lehetne jó számunkra."
"Szerintem minden helyszín illik az autónkhoz - Silverstone-ban és a Hungaroringen is szupergyorsak voltunk, holott ezek a pályák a skála ellentétes oldalát képviselik. Sehol nem félünk."
Míg több csapat a beállításokkal küzdve nem képes kihozni az autójából a maximumot, Permane szerint a Lotus ezen a téren is jól áll. "Nem hiszem, hogy sok tartalékunk van a beállításokban" - mondta, hozzátéve, hogy a Magyar Nagydíj utolsó időmérő edzése után "Kimi nagyon elégedett volt az autójával. Megkérdeztem tőle, hogy mire lenne szüksége, és azt felelte: csak nagyobb leszórítóerőre. Az autónk jó, legfeljebb a tapadását lehetne növelni elöl és hátul."
![Forrás: Farkas Péter [origo] Forrás: Farkas Péter [origo]](/i/1208/20120807-forma1-romain-grosjean-lotus-magyar-nagydij4.jpg)
Permane elismeri, hogy a Lotus gyenge pontja az egy mért körös tempója, ami abból is látszott, hogy Lewis Hamilton mennyit vert rájuk a hungaroringi időmérőn. "A versenytempója alapján nem volt joga négy tizeddel előttünk végezni - egyértelműen ezen a téren kell fejlődnünk" - jelentette ki. "Ha előle rajtolhattunk volna, simán elhúzunk tőle, mindkét autónkkal eltűnve a távolban."
"Egy olyan pályán, mint a magyarországi, a 2. rajthely nem elég jó. Máshol, ahol lehet előzni - Spában, Monzában - más lenne a történet. Ha az összes futamon másodikak és harmadikak leszünk, és ezzel megnyerjük mindkét világbajnokságot, természetesen nagyon boldog leszek, ugyanakkor viszont rendkívül elszántak vagyunk, hogy arassunk futamgyőzelmet is.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Elfogták a gyilkos pécsi állatorvost
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- Vidnyánszky sajnálja a buzizást
- Összeomlott egy híd Washington államban
- Áder János lett a nemzet snecizője
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
- Tulajdoni lap cáfolja az őszödi tanút
- Két évet téved Őszöd állítólagos tanúja
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Hol a legdrágább a magyar föld?
Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Olvasnivaló
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Totális felfordulás a Real Madridnál
Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.