Hamilton aláírhatott Schumacher helyére
[origo]|2012. 09. 05., 18:20|Utolsó módosítás:2012. 09. 05., 18:22|Eddie Jordan és a BBC úgy tudja, a hétszeres világbajnok a visszavonulás mellett döntött, Lewis Hamilton pedig már előszerződést is kötött a Mercedesszel.
![Forrás: Farkas Péter [origo] Forrás: Farkas Péter [origo]](/i/1207/20120731-forma1-lewis-hamilton-magyar-nagydij-mclaren1.jpg)
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A BBC elemzőjeként dolgozó Eddie Jordan úgy értesült, Michael Schumacher az év végén mégis befejezi a versenyzést, és a helyét a McLarentől egy ideje már kifelé kacsingató Lewis Hamilton foglalja el.
Bár Schumacher szinte naponta cáfolja, hogy döntött a jövőjéről, Bernie Ecclestone a Belga Nagydíj hétvégéjén a BBC-nek azt mondta, sajnálja, hogy szögre akasztja a sisakját. "Kár, hogy győzelem nélkül hagy el minket, mert igazi győztes" - nyilatkozta róla élő adásban. Schumacher másnap ismét kijelentette, hogy Ecclestone-nak sem beszélt visszavonulásról, ám Jordan a saját forrásaira hivatkozva azt állítja, tényleg eldőlt a sorsa.
Hamiltonról pedig hozzátette: "Megerősíthetem, hogy a menedzsmentje tárgyalásokat folytatott a Mercedesszel." A McLaren egyértelművé tette a brit versenyző számára, hogy jelenlegi, 15 millió dolláros fizetését a jövőben nem tudja számára garantálni, és az utóbbi időben egyre több jel utalt arra, hogy távozni szeretne a csapattól, ahol 2007-ben bemutatkozott.
A McLaren ugyan pillanatnyilag erősebb a Mercedesnél, de Jordan rámutatott, hogy jövőre már fizetnie kell a motorokért, ezért hosszú távon nem feltétlenül jobb választás. "Valószínűleg menedzsere, a Spice Girls és David Beckham mögött álló Simon Fuller is örülne, ha Hamilton a Mercedeshez igazolna át" - vélte Jordan. "Fuller Beckhamhez hasonlóan nemzetközi szupersztárt próbál faragni Hamiltonból is, és a Mercedes globálisan sokkal ismertebb brand, mint a McLaren."
A McLaren csak annyit reagált az értesülésre, hogy jelenleg is egyeztet Hamiltonnal a folytatásról.
Címlapsztori»
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Ahol a gyalogos nem ember
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Ahol a gyalogos nem ember
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Fújdogál Orbán keleti szele
- S. Ábel nem tett le a gyilkosságról
- Jobbikos képviselő halálos gázolása
- Az internet tele van pedofilokkal - parlament percről percre
- Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- Hiába védte magát kamerákkal a régóta keresett bűnöző
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Hatástalanították a Vár környékén talált bombát
Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Olvasnivaló
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.