A McLarennek nincs terve Hamilton pótlására
[origo]|2012. 09. 11., 15:01|Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Úgy tűnik, nem könnyítette meg a tárgyalásokat a McLaren és Lewis Hamilton között a brit versenyző monzai győzelme. Hamilton szerződése az év végén lejár, és hónapok óta vitában áll a csapattal az új megállapodás feltételeiről - többek között anyagi követelései is vannak. A feszültséget jellemzi, hogy a hétvégi csapatfotókon a győzelme ellenére meglehetősen visszafogottan pózolt.
A McLarent irányító Martin Whitmarsh ugyanakkor változatlanul hiszi, hogy a 27 éves pilóta velük marad. "Nekem az az érzésem, hogy ez nagyszerű csapat Lewis számára. Biztosan velünk akarja majd folytatni, és az ünneplés után meg is fogjuk találni ennek a módját. Szerintem jól tudunk együtt dolgozni. Mi győztes csapat vagyunk, ő pedig győztes versenyző" - jelentette ki az Autosportnak. A mielőbbi hivatalos aláírást egyelőre nem tartja lényegesnek. "Nem gondolom, hogy ez annyira fontos" - mondta. "A hétvégén bebizonyosodott, hogy bár akadtak komoly próbálkozások a megzavarásunkra, mindegyik meghiúsult."

Annyira bízik Hamilton maradásában, hogy más alternatívája nincs is. "Egyszer sem gondoltam B-tervre. Azt akarjuk, hogy Lewis maradjon" - szögezte le. "Vagy helyesen tettem, vagy nem, de nem sok energiát fektettem a versenyzőkérdésbe."
A sajtó természetesen már foglalkozott a témával, az érkezésre esélyes jelöltek között megtalálható Nico Rosberg és Paul di Resta is. Hamilton 2007 óta versenyez a McLarennél, és ilyen sok nagydíjon még egyetlen versenyző sem vett részt első csapatánál. A hírek szerint, ha távozik, új munkaadója a Mercedes lehet.
Címlapsztori»
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Ahol a gyalogos nem ember
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Hiába védte magát kamerákkal a régóta keresett bűnöző
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
- Szamarak téptek szét egy férfit Magyarszecsődön
Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Olvasnivaló
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.