Montezemolo Vettelt választaná
[origo]|2012. 09. 12., 16:25|Utolsó módosítás:2012. 09. 12., 16:26|Bár Sergio Pérezt sokan már a 2013-as Ferrariban látják, Luca di Montezemolo jövőre még nem szerződtetné le a mexikóit. Sebastian Vettelt Michael Schumacherhez hasonlítja, és nem bánná, ha a német valamikor majd csatlakozna a Ferrarihoz.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Továbbra is csak találgatni lehet, ki lesz Fernando Alonso csapattársa 2013-ban a Ferrarinál, az utóbbi időben azonban úgy tűnik, Felipe Massának lehet esélye a szerződéshosszabbításra. Miközben a brazil mindent megtesz azért, hogy megtartsa az állását - a legutóbbi két futamon egy ötödik és egy negyedik hellyel segítette a csapatot -, a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo kijelentette: a Massa helyére leginkább esélyesnek tartott versenyző, Sergio Pérez 2013-ban még nem állna készen egy ferraris idényre.
"A következő szezon még túl korai lenne" - mondta a Sky Sportsnak Pérez esetleges szerződtetéséről, azt azonban elismerte, hogy az olaszok versenyző-akadémiáján nevelkedett mexikói idén meggyőző teljesítményt nyújt. A legutóbbi futamon, Monzában pont a két Ferrari előtt szerezte meg a második helyet. "Nagyon örülök neki, hiszen ismét bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk, amikor a fiatal versenyzők közül őt választottuk (a tehetségkutató programunkba)."
"Egy ilyen fiatal srácnak több tapasztalatra van szüksége, hogy képes legyen megbirkózni a Ferrarinál rá nehezedő nyomással" - tette hozzá Montezemolo, megerősítve a Sauber vezérigazgatója, Monisha Kaltenborn véleményét, aki egyelőre nem tart attól, hogy a 22 éves Pérez otthagyja jelenlegi csapatát.
A Ferrarival kapcsolatban Sebastian Vettel neve is többször felmerült: még a Monacói Nagydíj idején terjedtek el olyan híresztelések, hogy a német már egy előszerződést írt aláírt, melynek értelmében 2014-ben csatlakozna az olaszokhoz. A pletykákat természetesen mindkét fél tagadta, Montezemolo azonban kijelentette: ha Vettel úgy dönt, otthagyja a Red Bullt, szívesen látná őt a Ferrarinál.
"Úgy gondolom, Vettel most nagyjából olyan helyzetben van, mint Michael (Schumacher) volt a Benettonnál" - utalt a Ferrari történetének legsikeresebb versenyzőjére, akit kétszeres világbajnokként, 1996-ban szerződtettek a Benettontól. "Fiatal, nagyszerű versenyző, és tapasztalattal is rendelkezik. Ha valaki megkérne, hogy válasszak valakit, akkor az ő nevét mondanám."
Címlapsztori»
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Ahol a gyalogos nem ember
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Machetés gyilkosság Londonban
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Szamarak téptek szét egy férfit Magyarszecsődön
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Olvasnivaló
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.