F1hírek, 2010. március 19. péntek 11:50
A Forma-1 egyedüli gumiszállítója, a Bridgestone 2009 végén jelentette be, hogy 2011-től nem kívánja ellátni jelenlegi szerepét, és elhagyja a sportot. Azóta többször felmerült annak lehetősége, hogy a japán márka mégis marad, ám a gyártó ismét cáfolta ezt.
A japán cég Forma-1-es szerződése az idei év végén lejár, és nem is kívánja meghosszabbítani azt, noha az utóbbi pár hónapban állítólag a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) próbálta maradásra bírni a céget.
Több pletyka is szólt a szerződéshosszabbításról, azonban a Bridgestone motorsport-igazgatója, Jasukawa Hirosi így nyilatkozott: "Sajnos már korábban meghoztuk ezt a döntést, és szándékunk azóta sem változott, nem hosszabbítjuk meg a jelenlegi szerződésünket."
A döntés értelmében az FIA-nak ki kell írnia egy vadonatúj pályázatot, hogy megfelelő beszállítót találjanak Bridgestone helyettesítésére. Jasukawa elmondta, nem zárja ki, hogy a Bridgestone újra pályázni fog a beszállítói pozícióért, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a cég érdekeinek megfelelő tendert írnak ki.
Több koreai gumigyártó cég is pályázik egyébként a Bridgestone helyére, név szerint a Kumho és a Hankook, amelyek annak ellenére is érdeklődnek, hogy még nem ismerik a FIA követelményeit és álláspontját. Van rá esély, hogy a Bridgestone eladja a gyártási technológiát az őt követő cégnek, de Jasukawa egyelőre nem tudott pontos információkkal szolgálni erről.
A Michelin 2006 végén hagyta el a sportot, azóta a Bridgestone monopolhelyzetben van.
Dely Ferenc
Fotó: Bridgestone
|