Csapi Gábor, 2010. július 29. csütörtök 19:50
A Forma-1-es Magyar Nagydíj csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóján ott volt a pilóták között Felipe Massa is, így várható volt, hogy a média képviselői elsősorban a múlt hétvégi eseményekkel kapcsolatban fogják faggatni a brazilt, akit honfitársa, Rubens Barrichello nagyon sajnál.
Óriási vihart kavart a Ferrari németországi kettős győzelme, amikor Massa és Alonso a csapat utasítására cserélt helyet az élen. A hátrarendelt brazil ettől függetlenül nem tartja magát másodikszámú pilótának.
A sajtótájékoztatón Massa elmondta, azért érintette különösen rosszul a hockenheimi eset, mert mindig a győzelemre törekszik - ahogyan az egy igazi versenyzőtől elvárható. "Nem csak azért vagyok itt, hogy versenyezzek, hanem azért, hogy győzzek. Ez a célom, és amíg olyan kondícióban vagyok, hogy erre képes vagyok, addig mindent meg kell tennünk a győzelemért"- mondta a brazil, akinek amotivációján tehát nem esett csorba a múlt hétvége miatt. Sőt! "Az eset egyértelműen erősebbé tett"- hangozatta Massa.
A fenti nyilatkozatból is kikövetkeztethető, hogy amennyiben a hétvégi Magyar Nagydíjon ismét az a helyzet állna elő, hogy Massa vezetne a versenyben Alonso előtt, a brazil biztosan nem állna félre. Erre a legutóbbi hétvége visszhangja miatt talán a Ferrari sem kérné meg Massát, aki nem ért egyet azon véleményekkel, hogy innentől kezdve másodikszámú pilóta lenne az olasz istállónál.
Massa mondandójából egyébként leszűrhető volt, hogy nem tudja elfogadni a Ferrari döntését, hiszen szerinte túl korai szakaszában járunk még a szezonnak, és ilyenkor még minden pilótának a maximális pontszámra van szüksége - okulva a 2007 és 2008-as bajnoki hajrából, amikor mindkét esetben egy hajszálon múlott a vb-cím. "Persze ha a csapatnak valós esélye van a bajnoki címre, akkor én a legjobbat akarom a csapatnak"- villantotta meg csapatjátékos mivoltát a brazil.
A sajtótájékoztatón ott ült Massa mellett Rubens Barrichello is, akinek ferraris éveiből van tapasztalata a másodhegedűs szerepéről, éppen ezért át tudja érezni honfitársa helyzetét. "Nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz dolgokon kell keresztülmennie. Senki nem tudja, milyen érzés ez, és mivel Felipe a barátom, azt kívántam, ne kelljen ezt megtapasztalnia"- mondta a rutinos brazil, aki nem tudná értékelni az úgy megszerzett bajnoki címet, hogy tudja, hozzásegítették a sikerhez.
Fotó: AFP
|