F1hírek, 2010. március 11. csütörtök 17:50
Napok óta foglalkoztatja a kérdés a Forma-1 iránt érdeklődőket, hogy vajon a McLaren-Mercedes MP4-25-ös versenyautójának hátsó légterelője szabályos-e. Az idei bajnokság első futamának helyszínén, Bahreinben kiderült, hogy igen, tehát a csapat használhatja az elemet.
A McLaren az utolsó teszten, Barcelonában vetette be azt a hátsó légterelő szárnyat, amelynek legalitását a Red Bull Racing vezetősége kérdőjelezett meg (mondván, annak kialakítása előnyhöz juttatja az autót a hosszú egyenesekben), és kérte a Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA), hogy vizsgálják meg a szóban forgó elemet.
A McLaren mindvégig készségesen segítette a szövetséget, melynek technikai vezetője, Charlie Whiting Bahreinben alaposan megvizsgálta a légterelőt, majd kijelentette, hogy az mindenben megfelel a szabályoknak.
A wokingi istálló vezetői mindvégig hangsúlyozták, biztosak benne, hogy alkatrészük teljesen legális.
Fotó: AFP
|