A Toro Rosso nemrégiben lapátra tett francia pilótája, Sébastien Bourdais mégsem citálja bíróság elé korábbi munkaadóját, a feleknek ugyanis sikerült megegyezniük.
Sébastien Bourdais természetesen azt nehezményezte, hogy a Toro Rosso vezetősége élő szerződése ellenére a szezon közben menesztette. A 30 éves pilóta utolsó Forma-1-es versenye, a majd’ egy hónappal ezelőtti Német Nagydíj után perrel fenyegette az olasz istállót.
A bíróságra végül nem jutott el az ügy, mivel a csapat és a pilóta egy héttel a német futam után peren kívül, "baráti megállapodást" kötött - számolt be a L'Equipe-nek Bourdais menedzsere, Nicolas Todt.
Bourdais mindenképpen szeretné folytatni F1-es pályafutását, de az f1-live.com értesülése szerint arra van a legnagyobb esély, hogy Amerikában, az IndyCarban folytatja a versenyzést.
A pénteket egyértelműen a Red Bull Racing uralta a Hungaroringen: Sebastian Vettel a második szabadedzést is megnyerte, fél másodperccel volt gyorsabb, mint a második helyen záró Fernando Alonso. Mögöttük csapattársaik fejezték be a 25. Forma-1-es Magyar Nagydíj első napját.
VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR - Úgy tűnik, hogy az idei Forma-1-es szezon egyik legproblémásabb párosa a Sebastian Vettel, Mark Webber alkotta Red Bull-duó lesz.