Borbás Bálint, 2010. február 1. hétfő 12:00
Sébastien Buemi tavaly bemutatkozó évét töltötte a Forma-1-ben, idén, második Toro Rossós évében azonban már sokkal kevesebb újdonsággal kell majd szembenéznie, ami szerinte a teljesítményére is pozitív kihatással lehet.
"Hogy őszinte legyek, sokkal magabiztosabbnak érzem magam, mint tavaly ilyenkor"- vallott színt Buemi az Autosport magazin munkatársának a 2010-es Toro Rosso mai leleplezésén. "Mindenekelőtt, ismerem szinte az összes pályát - noha Korea és Montreál új lesz nekem -, és az is növeli az önbizalmamat, hogy most már tudom, hogyan zajlik egy versenyhétvége, amit korábban nem mondhattam el magamról"- indokolta meg megnövekedett önbizalmát a svájci.
"Mindenképp előnyt jelent, hogy ugyanannál a csapatnál, ugyanazokkal a szerelőkkel és mérnökökkel dolgozhatok együtt tovább. Azt persze nehéz megmondani, hogy milyen eredményeket érhetünk majd el, mivel nem ismerjük a többiek teljesítményét, de én azért bizakodó vagyok"- tekintett előre a fiatal pilóta, aki értelemszerűen azt is pozitív fejleményként értékelte, hogy a csapat új versenygépe ezúttal már az első tesztnapra elkészült, és nem csak szezon közben kerül bevetésre, mint tavaly.
Buemi nem titkolja, bízik benne, hogy a Toro Rosso lehet az idény meglepetéscsapata. "Nagyon remélem, hogy meglephetjük az embereket. Még túl korai ilyesmiről beszélni, de továbbra is olyan keményen dolgozunk majd, ahogy csak bírunk, és bízom benne, hogy mi szolgáltatjuk majd a szezon legnagyobb meglepetését."
"Jól érzem magam, és tudom, hogy meg tudjuk csinálni, tudom, hogy a csapat képes erre. A többiek mindenesetre nem fognak bevárni minket, úgyhogy ha lemaradunk tőlük, nem fogunk pontokat szerezni. Ez egy nehéz feladat lesz, de ha megfelelően dolgozik a csapat, meg tudjuk csinálni"- nyomatékosította meggyőződését a fiatal svájci.
Fotó: AFP
|