Borbás Bálint, 2010. február 12. péntek 09:40
Jenson Button elhelyezkedett. A címvédő világbajnok az első, valenciai teszt után beismerte, hogy akkor még nem tudott teljes mértékben a tesztprogramra koncentrálni, mert még nem érezte magát száz százalékig otthon új csapata, a McLaren versenygépében. Csütörtökön, a második jerezi tesztnapon viszont végre teljesen képes volt egybeolvadni az autóval, és a megfelelő beállítások kutatására koncentrálni.
"Most már úgy érzem magam az autóban, mintha otthon ülnék. Úgy érzem, mintha nem is vezetném az autót, hanem én is a részévé válnék. Úgy érzem, az autó mindenegyes rezdülését képes vagyok lekövetni, és ez mindig nagyon fontos, amikor egy új autóba pattan be az ember"- idézi az autosport.com a jelenlegi világbajnokot, aki tavaly még a Brawn GP csapatával ért fel a csúcsra, idén viszont egy másik csapat versenygépét kell terelgetnie. Állítása szerint azonban ez egyáltalán nem okoz neki különösebb gondot.
"Egy Forma-1-es autó mindig Forma-1-es autó marad"- mutatott rá Button, hogy olyan hatalmas különbségek azért általában nincsenek egyik vagy másik csapat autói között. "Többféle úton is el lehet jutni a legjobb autóhoz, de az érzés, amit vezetés közben éreztem, nem igazán tér el attól, amit megszoktam. Nem egy merőben másik tervezési stílusról van szó"- mondta a 30 éves brit.
Button a második jerezi tesztnapon szerzett benyomásairól is beszámolt. "Jó napom volt. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy száz százalékosan jól érezzem magam az autóban, és hogy kényelmes legyen az új otthonom. Most már remekül érzem magam a pilótafülkében"- újságolta vidáman a nap számára legpozitívabb fejleményét a világbajnok.
"A szerdai nap is jó volt, mivel számos beállítást kipróbáltunk az esős körülmények között, de én még jobban örültem a csütörtöknek, amikor száraz pályán tesztelhettünk. Ez volt az első alkalom, amikor igazán jól éreztem magam az autóban, elég jól ahhoz, hogy valóban komolyabb munkát tudjak végezni a beállítások terén, hogy megtaláljam a megfelelő egyensúlyt az autóban és különböző gumikeverékekkel dolgozzam. Pozitív napot zártunk"- összegezte csütörtökjét Button, akinek MP4-25-öse a teszt végén csütörtököt mondott, és emiatt intették le piros zászlóval a tesztet.
Button azonban állítja, nem volt komoly a baj, és csak biztonsági okokból parkolt le a hatos kanyarban. "Semmi komoly. Pirosan villogott egy lámpa a műszerfalon, ezért leállítottam az autót"- nyugtatta meg a McLaren-szurkolókat Button, aki azt azért beismerte, hogy természetesen még rengeteg a tennivaló az autó körül, ahhoz hogy tényleg nyerő versenygép váljon belőle.
A 2009-es világbajnokot pénteken csapattársa, Lewis Hamilton váltja az MP4-25-ös volánjánál.
Fotó: AFP
|