Csapi Gábor, 2007. október 19. péntek 17:38
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone úgy véli, hogy a Prodrive nem lesz ott a 2008-as szezon rajtjánál, sőt a brit üzletember jobban örülne egy újabb gyári csapat érkezésének.
Régóta húzódik a kérdés az ügyben, hogy a száguldó cirkuszban engedélyezzék-e a vásárolt autókkal való indulást. Korábban úgy tűnt, az új szabályt már 2008-tól bevezetik, ám néhány gárda, elsősorban a Williams ezt erősen ellenzi.
A csapatok egyelőre ugyanis nem tudtak megállapodni abban, hogy ki számít konstruktőrnek és ki nem, és emiatt az új Concorde Egyezményt sem írták még alá.
A Prodrive eddig úgy kalkulált, hogy vásárolt karosszériával és motorral debütál a Forma-1-ben, saját fejlesztésbe nem is kezdett bele. Ez a terv most megdőlni látszik, és ha a vásárolt autókat nem engedélyezik jövőre (erre egyre nagyobb esély van), akkor bizony 2008-ban is csak 11 csapatos lesz a mezőny.
"Szerintem fel kell adniuk, nem gondolják? Nem lesz más választásuk"- reagált az üggyel kapcsolatban Bernie Ecclestone, aki maga sem tartja valószínűleg, hogy jövőre már engedélyezett lenne a vásárolt autóval való versenyzés.
A Prodrive ugyanakkor továbbra is azt bizonygatja, hogy ott lesz a jövő évi rajtnál, ám ez a fentebb vázolt okok miatt már nem elsősorban David Richardsékon múlik.
Ecclestone szerint a Prodrive érkezése már csak azért sem lenne fair, mert a csapatok azt tartják, hogy egy igazi konstruktőr évi több száz millió dollár körül költ a fejlesztésekre, egy vásárolt autóval , pedig már bárki körülbelül 75 milliós költségvetéssel győzelemre esélyes lenne.
"Véleményem szerint jövőre is 11 csapat lesz. 2009-től jöhetne a tizenkettedik istálló, de hogy az ki lesz, az még nem dőlt el. Én személy szerint sokkal szívesebben látnék egy újabb gyári csapatot a mezőnyben"- fejezte be az aprótermetű brit.
Fotó: EPA
|