Horváth Miklós, 2010. március 21. vasárnap 08:50
Ismét Forma-1-es autót vezethetett a Ferrari pilótaképző programjában résztvevő három tehetség, akik a fioranói pályán tesztelték az olasz istálló 2008-as versenyautóját. Az akadémia vezetője, Luca Baldisserri elégedetten nyilatkozott a fiatal versenyzők teljesítményéről, kiemelve, hogy a pályán és azon kívül egyaránt keményen megdolgoztatták a Ferrari Driver Academy tagjait.
Jules Bianchi, Mirko Bortolotti és Daniel Zampieri korábban már kipróbálhatta a maranellói gárda F1-es autóját, ez a teszt azonban az első állomása volt az idei öt alkalomból álló sorozatnak, amelyen egészségi állapotukra és edzettségi szintjükre voltak kíváncsiak a Ferrari részéről.
"Rendkívül elégedettek vagyunk, mert visszajelzést kaphattunk első benyomásaikról, és érdekes volt látni, miként boldogulnak ezek a fiatalemberek Forma-1-es tapasztalat nélkül az ilyen nagy teljesítményű autókkal. Mindent beleadtak, de jól is érezték magukat"- számolt be a tesztről a Ferrari hivatalos honlapján Baldisserri, aki azt is elmondta, hogy a versenyzők a közeljövőben elméleti képzésen is részt fognak venni, ahol a csapatszellem és a csapathoz tartozás fontossága lesz a téma.
Jelen volt Fioranóban az akadémia legfiatalabb versenyzője, a nemrégiben szerződtetett, mindössze tizenöt éves Raffaele Marciello is, aki egy Formula Abarthtal tesztelt.
Fotó: Ferrari S.p.A.
|