Horváth Miklós, 2010. január 24. vasárnap 16:10
Nem sikerült élcsapatnál versenyzői állást találnia az idei szezonra Nick Heidfeldnek, ezért tartalékversenyzőként a Mercedes szolgálatában tölti a 2010-es idényt. A pilóta menedzsere szerint a szerződést még nem írták alá a felek, de a német sajtó úgy tudja, a hivatalos bejelentésre a Mercedes idei autójának stuttgarti bemutatóján kerül sor hétfőn.
Heidfeldnek a jelek szerint tehát sikerült oda szerződnie, ahová szeretett volna, azonban Michael Schumacher érkezése lehetetlenné tette számára, hogy Nico Rosberg csapattársa legyen a brackley-i alakulatnál, ezért kénytelen beérni a nem túl sok feladatot kínáló tartalékpilótai állással.
"Nick teljes mértékben a tesztpilótai munkájára szeretne összpontosítani, és tapasztalatával segíteni a csapat versenyzőit. Egy élcsapatnál szeretett volna versenyzői állást, de ők késlekedtek a döntéssel, emiatt a másik lehetőséget választottuk"- igyekezett pozitív képet festeni az Auto Bild-nek Andre Theuerzeit, Heidfeld menedzsere.
A Forma-1-ben 2000-ben bemutatkozó harminchárom éves mönchengladbachi születésű pilóta korábban elmondta, több lehetőséget is azért utasított vissza, mert úgy érezte, jó esélye van rá, hogy a Mercedes gyári csapatának versenyzője legyen. Heidfeld azt követően is bízott egy versenyzői hely megszerzésében, miután a Mercedes Schumachert igazolta le Rosberg mellé, ám úgy tűnik, mégsem sikerült csapatot találnia.
Fotó: BMW Motorsport
|