Horváth Miklós, 2010. január 14. csütörtök 11:23
Könnyen elképzelhető, hogy a márciusban kezdődő F1-es szezon előtt ismét változik a korábban már bejelentett pontrendszer. Egyelőre annyi biztos, hogy a Forma-1 Bizottság következő ülésén szóba kerül a téma, Stefano Domenicali szerint azonban még korai lenne bármi biztosat kijelenteni.
A tavaly decemberben jóváhagyott új pontrendszert (25-20-15-10-8-6-5-3-2-1) több kritika is érte, sokak szerint nem ösztönzi eléggé a pilótákat az első helyért való küzdelemre. A Ferrari csapatfőnöke elmondta, könnyen előfordulhat, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon már egy módosított rendszer alapján díjazzák a pilótákat.
"Az elkövetkező hetekben lesz egy megbeszélés, amelyen sok egyéb mellett a pontrendszert érintő kérdések is szóba kerülnek"- mondta az Autosportnak Domenicali a Ferrari évadnyitó rendezvényén Madonna di Campiglióban.
Az új pontrendszer Bernie Ecclestone szerint sem jó, mert nem tesz kellőképpen különbséget az egyes helyezések közt. A Forma-1 nagyura szerint radikális változtatásra van szükség, hogy izgalmasabbá váljanak a jelenleg gyakran meglehetősen unalmas versenyek.
"Véleményem szerint nagyobb különbséget kell tenni az első és második, illetve a második és harmadik hely közt is. Igyekeztem tenni annak érdekében, hogy előzésre ösztönözzük a pilótákat, és ne csak ücsörögjenek a pontszerző helyeken"- fogalmazott a tőle megszokott határozottsággal Bernie Ecclestone.
Fotó: AFP
|