Minden idők legjobb Forma-1-es szimulátorjátékát ígéri a rajongóknak a Codemasters, amely Londonban mutatott be néhány részletet abból a készülő játékból, amely idén szeptemberben kerül piacra.
A készítők szerint a játék megalkotásakor a fő szempont az volt, hogy minden eddiginél nagyobb élményt nyújtson, és a játékos érezze, milyen lehet Forma-1-es versenyzőnek lenni. Az autók fizikai tulajdonságai a valós erőviszonyoknak megfelelően különbözőek lesznek, amelyekkel a szinte tökéletes részletességgel kidolgozott pályákon bárki próbára teheti vezetői tudását. Az autókon és a pályákon kívül a pilóták, valamint a bokszutcai személyzet is minden eddiginél élethűbb lesz, a kerékcserék során pedig a szerelők mozgása olyan lesz, mint a valóságban.
Az eddigi Forma-1-es játékokhoz képest újítás lesz, hogy a pilóták pályán kívüli tevékenységébe is bepillantást nyerhetnek a játékosok, hiszen meg kell birkózniuk az F1-es versenyzők minden kötelezettségével, így például a sajtótájékoztatókkal, a mérnöki meetingekkel, valamint tárgyalhatnak más csapatokkal egy esetleges jobb szerződés reményében.
Az első hivatalos video a játékról
Ahogy a valóságban, úgy a játékban is az egyik legfőbb feladat a csapattárs legyőzése lesz. A készítők ígérete szerint a csapatból annak a pilótának az autójára kerülnek fel elsőként a legújabb fejlesztések, amelyik jobb eredményt ér el, így az istálló elsőszámú versenyzőjévé válhat.
A játék PC-n, Xbox-on és PlayStation 3-on is elérhető lesz.
A pénteket egyértelműen a Red Bull Racing uralta a Hungaroringen: Sebastian Vettel a második szabadedzést is megnyerte, fél másodperccel volt gyorsabb, mint a második helyen záró Fernando Alonso. Mögöttük csapattársaik fejezték be a 25. Forma-1-es Magyar Nagydíj első napját.
VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR - Úgy tűnik, hogy az idei Forma-1-es szezon egyik legproblémásabb párosa a Sebastian Vettel, Mark Webber alkotta Red Bull-duó lesz.