F1hírek, 2010. július 29. csütörtök 18:55
Internetes sajtóértesülés szerint szeptembertől Gyulay Zsolt váltja a Hungaroring Sport Zrt. élén Palik Lászlót. Az érintetteket egyelőre nem sikerült elérnünk.
Palik László nyolc éve, 2001-ben vette át a Hungaroring vezetését, ám a jelek szerint az idei lesz az utolsó futama elnökként. Az ismert televíziós kommentátort az [origo] F1Hírek hívta telefonon, de nem sikerült kapcsolatba lépnünk vele.
Az Index értesülése szerint szeptembertől a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Gyulay Zsolt veszi át a Hungaroring Sport Zrt. irányítását. Gyulay sportpályafutása után sportvezetőként szerzett tapasztalatokat, ügyvezető igazgatója volt például az Újpest FC-t üzemeltető Kft-nek, jelenleg pedig a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke.
A Hungaroring sajtóirodája nem kommentálja a híresztelést.
A Hungaroring Zrt. többségi állami tulajdonban van, de az államnak nincs teljhatalma. Az Ostermann Kft nagyjából húsz százalékos részesedéssel bír a Zrt-ben, amelynek vétójoga van minden döntésre. A két fél egyetértése nélkül tehát Palik sem váltható le. Egyelőre egyébként egyik fél részéről sem hangzott el ilyen jellegű igény.
Palik László - mint a Hungaroring Sport Zrt. elnöke - jelenleg a Parlamentben tartózkodik, ahol a kormány a jubileumi 25. Magyar Nagydíj alkalmából fogadja a Forma-1-es csapatok vezetőit.
Fotó: palikracingteam.com
|