Klímavásárlás előtt sokan szembesülnek azzal, hogy nem csak készülék árával kell számolni, hanem a szerelés, telepítés költségei is elég magasak. Nézzük meg, hogy ez minek köszönhető.
A klíma szerelők monopol helyzetben vannak, ugyanis csak megfelelő képesítéssel és engedéllyel rendelkező szakember telepíthet klímát hazánkban. Emiatt nem kell attól tartaniuk, hogy az ügyfelek otthon beszerelik saját maguknak a készülékeket. A munkadíj és a kiszállási költség mellett viszont jelentős része a telepítési összegnek a szükséges anyagköltség is.
A klíma telepítés tipikusan olyan szolgáltatás, ahol viszonylag sok és drága anyagokra van szükség. A klíma ára fixnek tekinthető, mivel azt a vásárláskor lehet már tudni, hogy pontosan mennyi lesz. A klíma szerelőknek általában vagy egy olyan telepítési díjuk is, ami a legtöbb esetben fixnek tekinthető, és nem kell annál többet fizetni. Ebben annyi anyag van benne, ami általános esetben elég szokott lenni egy telepítés során. Ebbe beletartozik a szükséges réz cső, vezetékek, tartókonzol, egyéb anyagok stb. A mai anyagárak mellett ezek sem olcsók, ha pedig még többre van szükség, mint az alap csomag, akkor még mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ha egymástól távol van a beltéri és a kültéri egység, akkor nagyon gyorsan megnövekednek a költségek, főként a rézcső ára miatt. Egy méter rézcső több ezer forintba kerül, amire még általában a klímás is ráteszi a saját hasznát is.